Műfaji határokat áttörő művészeti forma
„Ősidők óta a művészet ugyanazon történeteket meséli el újra és újra, műfajoktól és irányzatoktól független. Hírnökök vagyunk, mesélők, akik az emberek szívében a lélek számára igyekszünk teret hódítani.” Vági Bence a modern tánc és a klasszikus balett világából érkezett. Rendező-koreográfusi képzését követően a cirkusz és a fizikai színház megközelítésében szemléletmódja úttörő, mára a progresszív előadóművészeti szcéna alkotója.
A Társulat megalapítása
A Recirquel Társulat 2012-es megalapításával Vági Bence és fiatal artistái olyan sikeres úton indultak el, amit álmaikban sem képzeltek volna. Azóta Bence számos produkció rendezője és koreográfusa, alkotásai nyomán nemzetközi hírnévre tett szert. Újító előadóművészeti formavilága a színház varázsát sajátos módon fogalmazza újra a kortárs világ közönsége számára.
„Szívesen használ nagy szavakat, csodáról, szeretetről beszél, nem mindig pátosz nélkül, és egy-két ponton maga is elérzékenyül, ahogy a Recirquel első éveit felidézi.”
(G. Tóth Ilda, Forbes)
„Vági Bence nem fél a nagy szavaktól, a pátosztól, a fajsúlyos témáktól, nem fél gondolkodni emberről, csodáról, pusztításról, és szeretetről.”
(Bodnár Judit Lola, 24.hu)