A Recirquel az első újcirkusz társulat az Európai Cirkuszművészeti Szövetségben

Elsőként vett fel tagjai közé nem a hagyományos cirkuszi műfajt képviselő társulatot az Európai Cirkuszművészeti Szövetség (ECA). A Recirquel tagságával a szövetség célja, hogy erősítse a kortárs és a tradicionális cirkuszi irányzatok közötti együttműködést, segítve ezzel az európai cirkuszművészet megújulását. A magyar társulat a hagyományos cirkuszművészet és a kortárs tánc ötvözésével az elmúlt években úttörő szerepet játszott a művészeti ág megújítási törekvéseiben.

 

Az Európai Cirkuszművészeti Szövetséget 2002-ben alapították, hogy összekapcsolja az európai cirkuszokat, és népszerűsítse, valamint megőrizze a cirkuszművészetet az európai kulturális örökség részeként. Az ECA több mint 29 ország 130 cirkuszát, fesztiválját, állatidomárját és artistaművészét képviseli – köztük a kontinens majd összes neves cirkuszát és társult tagjaikat világszerte. A szövetség többek között Brüsszelben és az uniós tagállamokban is támogatja a cirkuszművészet számára megfelelő jogszabályok és környezet létrejöttét.

 

Az ECA lépést tartva a művészeti ág trendjeivel és alakulásával, szeretné elősegíteni, hogy a hagyományos cirkusz képviselői nyissanak a kortárs cirkuszi törekvések irányába is. Ezen cél érdekében a szövetség 2021 júliusában két évtizedes történetében elsőként vett fel tagjai közé újcirkusz társulatot a Recirquel személyében. Az ECA és a Recirquel a jövőben együtt dolgoznak azért, hogy a cirkuszművészet európai szinten megtalálja az utat a megújulás felé.

 

Vági Bence rendező és társulata, a Recirquel az elmúlt években világviszonylatban is úttörő szerepet játszott a hagyományos cirkuszművészet és kortárs műfajok közötti együttműködés erősítésében. 2017-ben a budapesti vizes világbajnokság záróünnepségére készített nagyszabású, több száz művészt felvonultató produkcióban elsőként álltak színre együtt a világ legnevesebb, díjnyertes artistái és a kortárs táncművészet, valamint az újcirkusz hazai legjobbjai. A Csodaszarvas legendája című produkciót „a hagyományos cirkusz és a táncművészet kivételes elegyének” nevezte Urs Pilz, az ECA elnöke, aki egyben a hagyományos cirkuszművészet legnagyobb seregszemléjének, a Monte Carlo-i Nemzetközi Cirkuszfesztiválnak is a művészeti vezetője. Az előadás sikerének köszönhetően 2018-ban Európa legnagyobb tradicionális cirkusza, a német Krone kérte fel Vági Bencét új produkciójának megrendezésére.

 

A tradicionális cirkuszművészetnek szüksége van a megújulására, és nyitnia kell az újabb, már bizonyítottan sikeres kortárs irányzatok felé. A jövőben azon dolgozunk, hogy segítsünk ebben a folyamatban, és közvetítsünk a két irányzat között” – mondta Kristóf Krisztián, artistaművész, a Recirquel produkciós menedzsere, akit a társulat ECA-tagságával egyidőben felkértek a szövetség tanácsadójának, hogy segítse a klasszikus és a kortárs cirkuszművészeti irányzatok együttműködését.

 

A Recirquel, amely produkcióival a világ legnevesebb színházaiban és fesztiváljain lépett fel sikerrel, a jövőben abban is támogatást nyújthat, hogy új ajtók nyíljanak meg a cirkusz előtt, és a cirkuszművészetet magasművészetként is egyre szélesebb körben fogadják el. Ezzel párhuzamosan a jövőben az ECA érdekképviseleti tevékenységében is erősebben jelenhetnek a kortárs irányzatok szempontjai többek között a szabályozás vagy a különféle uniós pályázatok kialakításakor.

 

„Büszkék vagyunk arra, hogy az Európai Cirkuszművészeti Szövetség nyitott arra a tudásra és gondolkodásmódra, amit az elmúlt egy évtizedben forrott ki a társulatnál” – hangsúlyozta Vági Bence, a Recirquel művészeti vezetője.„Bízunk abban, hogy együtt, tiszteletben tartva a cirkuszművészet évszázados értékeit, új impulzusokkal segíthetjük a műfaj megújulását” – tette hozzá.