újcirkusz társulat

„Klasszisokkal jobb" – hirdetik a Művészetek Palotája új évadát beharangozó plakátok városszerte, köztük A meztelen bohóc fotójával illusztráltak is, és tűnjék bár olcsó fogásnak, nem tudom megállni, hogy azt írjam: tényleg. Azzal együtt, hogy engem már a Recirquel – Magyarország első újcirkusz társulata – tavalyi, elsőként a Müpa újcirkusz-sorozata számára alkotott előadása, a Cirkusz az éjszakában is lenyűgözött, az idei Tavaszi Fesztiválon bemutatott, azóta is folyamatosan telt házzal játszott A meztelen bohóc valóban klasszisokkal jobb. Mert míg tavaly az előadás – mint színpadi előadás – hiányosságait és az esetleges esetlenségeket könnyedén felülírta az öröm és büszkeség, hogy igen, nekünk is van egy saját újcirkusz társulatunk, erre idén nem hogy nem volt szükség, de egész konkrétan eszünkbe sem jutott. Sőt! Ezzel az előadással a Recirquel simán belőtte magát abba a ligába, ahol a tavaly szintén a Müpa színpadán látott – számomra egyébként az eddigi legemlékezetesebb „újcirkusz-élményt" nyújtó – Compania Finzi Pasca játszik.

Bővebben...

 
Látom ám a barátaimon, látom az idő múlását. Igen nehéz például olyan emberrel bulizni, aki minden zenekarra, amit mutatok neki, megjegyzi, hogy gyíkok, és amikor a harmadik után rákérdezek, akkor ő mégis milyen zenét szeret, a válasza annyi, hogy csak a Rolling Stonest. 

2014. március 29-én volt az ősbemutatója az első magyar artista színház (Recirquel) A meztelen bohóc című kétfelvonásos előadásának a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül a Fesztivál Színházban.

Bővebben...

Tavalyi sikere után ismét egyedülálló produkcióval érkezett a Recirquel az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválra. A Vági Bence vezette társulat A meztelen bohóc című előadással most is magasra tette a mércét és újabb jelentős lépést tett, hogy a műfajjal még csak ismerkedő hazai egy közönség különleges élménnyel azonosítsa a kortárs cirkuszt.

Bővebben...

A 21. Sziget Fesztiválon a tavalyi nagy sikerre tekintettel új, önálló új-cirkusz helyszín létesült Cirque du Sziget néven. A Sziget, a MACIVA és a Művészetek Palotája közös helyszínén a Recirquel társulat hat alkalommal lépett fel.