újcirkusz társulat

 A Vági Bence és Neil Fisher által közösen színre vitt keserédes történet főszereplője Oszkár és Viola. A köztudatban a bohócok alakjához szinte kizárólag a nevettetés kapcsolódik. Ezt a képet a Recirquel egyik előadásában már árnyalta, most viszont tovább mennek: két ember személyes sorsának elmesélésébe szövik bele az újcirkusz eszköztárát.

Viola és Oszkár varázslatos világában minden, még az idő alakulása is a feje tetejére áll: a közös élet utolsó napjai és a szerelem születésének pillanata egyetlen belső utazás az emlékek kavalkádjában. A valamikor az ötvenes évek Budapestjén induló érzelmes történet átkalauzolja a nézőt a házaspár együtt töltött évtizedein: a világháború sötét napjait is felvillantva eljutunk az 1910-es évekig. S miközben közös életük pillanatait leltározzuk, a két szereplő és nem mindennapi környezetük is folyamatosan átalakul. A szokatlan történések helyszíne az évek alatt tárgyakkal és emlékekkel megtelő tágas lakás, ahol minden nagyon ismerős, és mégis, talán semmi nem az, aminek látszik...

Ha létezett ősi egység, úgy a lelkek is mind egy pontból fakadtak. Szétválásuk pillanata óta egymást keresik, mint mi emberek a Földön.
Két ember egymásra találásának története, akik útjukon bejárják a képzelet világainak legbenső mélységeit. Két elsőre teljesen különbözőnek tűnő, ám mégis egymáshoz szorosan közel álló társműfaj -a táncművészet és az cirkuszművészet- találkozása egy illúziókba font valótlan térben.

A bohóc élete véget ér, de mielőtt átlépi az ismeretlen kapuját, hátra kell hagynia a gallérját. A végső taps előtt csak lelkét lecsupaszítva teheti meg utolsó lépteit. Az előadásban átvitt értelemben és szó szerint is lehull az álarc, hiszen az artisták olyan lelki tájakra, kivételes belső utazásra invitálják a nézőt, amelynek során eltűnnek a valódi lényeget fedő és óvó rétegek.

 Párizs Éjjel a harmincas évek perzselő varietévilágát tárja elénk annak minden érzékiségével, bájával és tiltott vágyaival megbolondítva/felejthetetlenné téve az előadást. Mondén hangvételével a társadalom margóját alkotó prostituáltak, lecsúszottak és titkos szeretők csalóka életképeit állítja színpadra. A Művészetek Palotája és a társulat közös produkciója a világhírű fotóművész, Brassaï jellegzetes világából merít inspirációt, lenyűgöző artisták, táncosok és zenészek keltik életre a korszak dekadens és fülledt erotikájú világát, felidézve a századelő párizsi lokáljainak vággyal teli és szerethető miliőjét.

Budapest omladozó tűzfalai között a társulat tagjai egy közös utazáson vesznek részt, mely során megkísérlik elérni, és beteljesíteni az emberiség ősidők óta áhított vágyát: a repülés tudományának elsajátítását. A történet szerint az artistaművészek egy elveszett vándorcirkusz nyomába erednek, és az epizódszerű jelenetek során felfedezik saját személyiségük legmélyebb részeit is. Az újcirkusz filozófiájával összhangban az alkotók nem lineáris történetet mesélnek el: a történelem előtti idők örök érvényű jelképei, a jól ismert mítoszokból megelevenedő szituációk segítenek a nézőnek abban, hogy otthonosan érezze magát az értelmünk helyett inkább az érzéseinkkel megragadható világban.