újcirkusz társulat

A Recirquel Társulat produkciói nyitják az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatója A Dal 2018 adásait. A közönség a televíziós verseny második és harmadik válogatója, az elődöntők és a döntő adásainak nyitányaként is különleges, az elmúlt években a világ legnagyobb fesztiváljain és színházaiban szakmai és közönségsikert aratott újcirkusz-előadásból láthatnak részleteket. A néhány perces előadásokban nézők ízelítőt kaphatnak az újcirkusz-műfaj elemeiből, a színpadon többféle cirkuszi zsánerszám – levegőakrobatika, lengőrúd és lábzsonglőr számok, handvoltige, handstand – is látható lesz. A fellépések során a Recirquel nemzetközi sikerű előadásainak átdolgozott jeleneteit, vagy kifejezetten A Dal-ba komponált, egyedi produkciókat tekinthet meg a közönség. A produkciók közt helyet kap a budapesti vizes világbajnokság zárógáláján bemutatott monumentális előadás levegőképének átdolgozott változata, valamint a Párizs Éjjel című előadás egyik jelenete, amely tavaly nyáron a világ legnagyobb fesztiválján, az Edinburgh Fringe-en – a szakma és a kritikusok körében is nagy sikert aratott.

2017. november 24. és december 2. között Olaszországban turnézott a Recirquel. A társulat nemzetközi sikerű produkciója, a Cirkusz az Éjszakában Észak-Olaszország négy városának – Vicenza, Treviso, Mestre és Legnano – színházaiba kapott meghívást. A nyolc napos turné alatt összesen hétszer mutattuk be az előadást, amelyet az olaszországi premierre tekintettel, olasz nyelven tekinthetett meg a közönség. A Cirkusz az Éjszakában-t a világ számos országában mutatták már be nagy sikerrel: tavaly a Cirque du Soleil világhírű montreáli kőszínháza, a La TOHU ezzel az előadással indította színházi évadját. A darabot 2016-ban száz produkció közül beválogatták a világ legnagyobb előadó-művészeti seregszemléje, a CINARS Biennale (Conférence internationale des arts de la scéne) hivatalos programjába is.

170843580 a8f68abe 8781 4c65 b5a1 04622ea3bc30

A Recirquel szereplésével tíz év után újra volt magyar fellépője az idén hetvenedik születésnapját ünneplő Edinburgh Fringe Fesztiválnak!

A Párizs Éjjel huszonkét előadását álló taps, teltházas érdeklődés és ötcsillagos kritikák fogadták a világ legnagyobb fesztiválján. Fantasztikus élmény volt így ünnepelni a társulat ötödik születésnapját!

21125681 1204042676409059 6073177425023757851 o

A Lengyelországi Magyar Kulturális Évad keretében 2017. november 21-én a Lódzi Nagyszínházban mutatta be a Meztelen Bohócot a Recirquel. A lódzi bemutató egyik különlegessége volt, hogy a produkciót lengyelül tekinthette meg a közönség. A külföldi vendégszereplések előtti nyelvtanulás az elmúlt években a Recirquel egyik védjegyévé vált, A Meztelen Bohócot korábban már francia és héber nyelven is előadta a társulat. A nézők nemcsak nagyra értékelik a gesztust, hogy az anyanyelvükön láthatják az előadást, hanem sokkal intenzívebben élik át azt.

Több mint 200 artista és táncos keltette életre július 30-án a Papp László Budapest Sportarénában A Csodaszarvas legendáját. A Vági Bence által megálmodott grandiózus újcirkusz produkcióban 18 ország művészei léptek színpadra a kizárólag magyar alkotók által tervezett látványban.

20423898 1183757808437546 6520461440430782289 o